A helyi V4 elnökségi programunk részeként 2018. június 12-én a török KüM Diplomáciai Akadémiáján került sor a Visegrádi országok ankarai nagyköveteinek előadására. A leendő török diplomaták előtt a képviseletvezetők tájékoztatást adtak a V4 csoport történetéről, jelenéről, valamint célkitűzéséről, különös tekintettel az együttműködés nemzetközi vonatkozásaira, így a Visegrádi Csoport és Törökország kapcsolataira is.

A török Külügyminisztérium Diplomáciai Akadémiájának felkérésére a Visegrádi országok ankarai misszióvezetői 2018. június 12-én előadást tartottak az intézmény hallgatóinak a Visegrádi Csoportól. A V4 országok nagykövetei – az ankarai Közel-Keleti Műszaki Egyetem (ODTÜ) Nemzetközi Kapcsolatok Karán márciusban tartott előadáshoz hasonlóan – adtak képet a csoport múltjáról, jelenéről jövőbeni célkitűzéseiről.

A soros magyar elnökség képviselőjeként Kiss Gábor nagykövet részletes összefoglalót adott az akadémia diákjainak a Visegrádi Együttműködés történetéről, fejlődési szakaszairól, az együttműködést meghatározó célokról, valamint elnökségi programunkról. 

A magyar misszióvezető részletesen kitért a magyar elnökség programjának regionális és globális politikai aspektusaira, kiemelve a V4-TR kapcsolatok fontosságát. Hangsúlyozta, hogy a V4-ek stratégiai fontosságú partnerként tekintenek Törökországra, amely megkerülhetetlen a közel-keleti térség stabilizálásában, valamint a migrációs válság kezelésében. Ennek szellemében a Visegrádi Csoport határozottan és következetesen támogatja az EU-török kapcsolatok elmélyítését célzó törekvéseket.

A magyar nagykövet előadását követően a szlovák, a cseh és a lengyel misszióvezetők a V4-ek kulturális, gazdasági, valamint nemzetközi tevékenységéről számoltak be (V4 jelentősége az Európai Unión belül, V4+Nyugat Balkán, V4+Keleti Partnerség).

A programon közel hatvan hallgató vett részt. A nagyköveti előadásokat kérdések követték, amely során a hallgatók elsősorban a Visegrádi országok migrációs politikájáról, a V4-Kína kapcsolatokról, valamint aktuálpolitikai eseményekről érdeklődtek.

A közel hatvan fő részvétele mellett lezajlott rendezvény jó lehetőséget kínált arra, hogy a jövőbeni török diplomaták átfogó ismeretekre tegyenek szert a V4-ekről, valamint a magyar elnökségi programról, tovább növelve a csoport ismertségét és presztízsét Törökországban.