Hírek
A Külgazdasági és Külügyminisztérium meghirdette a 2017/2018-as tanévre szóló, hungarológiai, magyarságismereti és műfordítói ösztöndíjpályázatokat.
A pályázati határidő 2017. május 5.
Kiss Gábor együttműködési lehetőségekről tárgyalt Kayseriben
Kayseriben különböző városi projektek keretében mind energetika, mind víztechnológia terén komoly lehetőségek kínálkozhatnak magyar cégek számára. Az ipar- és kereskedelmi kamarák bevonásával a közeljövőben Kayseriben működő török cégek tesznek látogatást a beruházási lehetőségek feltérképezése érdekében Magyarországon, illetve – a testvérvárosi kapcsolatra tekintettel – kiemelten Miskolcon.
Európának nem érdeke konfrontálódni Törökországgal
Európának minden olyan veszélyforrást el kell kerülnie, ami a Törökországgal kötött migrációs megegyezés felrúgását eredményezheti, a halálbüntetést azonban az európai integrációban nem tekintik elfogadhatónak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Két Nemzet, Egy Kamera - Fotókiállítás a Várkert Bazárban
2016-ban Magyarország Ankarai Nagykövetsége szervezésében indult útjára az a kezdeményezés, amely során egy csoport lelkes magyar és török fotós közös élményein, de egyedi látásmódján keresztül mutatja be saját és egymás kultúráját. Kiss Gábor nagykövet is részt vett a március 31-től a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjaként a Várkert Bazárban nyílt fotókiállítás megnyitóján, amely az utazó szemével láttatja Ankara és Budapest szépségeit. A kiállítást 2016 októberében az ankarai közönség nézhette meg.
Április 15-ig lehet pályázni a Balassi Nyári Egyetem 2017-es ösztöndíjára
A KKM Nemzetközi Magyar Nyelvi Képzésekért és Oktatásért Felelős Főosztálya idén is meghirdette a Balassi Nyári Egyetem Ösztöndíjat, amely a Kárpát-medencén kívüli diaszpórában élő, magyar származású, külföldi állampolgárságú személyek kulturális és nyelvi azonosságtudatának megőrzését és erősítését, valamint a magyarnyelv-tudásának fejlesztését tűzte ki céljául.