Hírek

Újbuda Önkormányzatával szervezett kulturális rendezvények Ankarában

2018. november 12-15. között nagykövetségünk több kulturális rendezvényt szervezett Újbuda Önkormányzatával közösen a török fővárosban, amelynek központi eleme a „Nézőpontok” címmel megrendezett kiállítás volt három újbudai festőművész, Kondor Attila, Mátyási Péter és Kecskés András műveiből.
Tovább

A „Két Nemzet Egy Kamera” című kiállítás megnyitása Izmirben

2018. november 21-én, Izmirben, az Ahmed Adnan Saygun Művészeti Központban került sor a „Két Nemzet Egy Kamera” című kiállítás megnyitójára. A kétoldalú gazdasági, kereskedelmi és társadalmi kapcsolatok, valamint az országimázs erősítése céljából nagykövetségünk által 2016-ban indított projekt újabb állomását képező kiállítás keretében a magyar és török fotósokból álló csapat az izmiri önkormányzat és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal támogatásával ezúttal Izmirben és Tokaj-Hegyalja térségében készített fényképei kerültek bemutatásra.
Tovább

Rendezvények az október 23-ai nemzeti ünnep alkalmából

Október 23-ai nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan a korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan nagykövetségünk október 17. és 19 között több rendezvényt is szervezett Törökország fővárosában és azon kívül is.
Tovább

Szezonnyitó rendezvény a nagyköveti rezidencián az ankarai magyar közösségek számára

2018. szeptember 29-én a nagyköveti rezidencián került megrendezésre nagykövetségünk szezonnyitó rendezvénye az Ankara és környékén élő magyar közösség számára.
Tovább

V4-nagykövetek előadása a Visegrádi Együttműködésről a török Külügyminisztérium Diplomáciai Akadémiájának hallgatói részére

A helyi V4 elnökségi programunk részeként 2018. június 12-én a török KüM Diplomáciai Akadémiáján került sor a Visegrádi országok ankarai nagyköveteinek előadására. A leendő török diplomaták előtt a képviseletvezetők tájékoztatást adtak a V4 csoport történetéről, jelenéről, valamint célkitűzéséről, különös tekintettel az együttműködés nemzetközi vonatkozásaira, így a Visegrádi Csoport és Törökország kapcsolataira is.
Tovább